2008. november 18., kedd

Hótakaró


Ha már megemlítettem az első bejegyzésben, essék most bővebben is szó a
Blankets-ről.

Craig Thompson könyve igazi „képes regény” (hangsúly a regényen), a műfaj egyik legszebb közelmúltbeli teljesítménye. Kétségtelenül megérdemli, hogy a szerzői ajánlók élén foglalkozzunk vele: virtuóz grafikája, megejtő személyessége, hipnotikus erővel bíró gondolati és érzelmi töltöttsége, tiszteletet parancsoló terjedelme (közel 600 oldal, konyhai mérlegemen egy kiló húsz deka) és óriási közönségsikere egyaránt megkerülhetetlen alapművé teszik.

A siker a Blankets esetében némileg többet jelent nagy példányszámokban kifejeződő, kielégített piaci igénynél (plusz a három Harvey- és két Eisner-díjnál). Könyvet és szerzőjét valami emelkedett, vallási révülethez hasonló, csendes, áhítatos rajongás övezi, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk szeretetnek. De még mielőtt bárki is elkámpicsorodna, megkockáztatom: Thompsonnak valószínűleg mindennapos próbatételt jelent a kérdés, hogy hogyan hárítsa el magától azon rajongóinak tömegeit – mindkét nembelieket –, akik ágyba szeretnének bújni vele, szigorúan spirituális alapon.

Szerzőnk, amellett hogy jó pasi, annak az embertípusnak az esszenciája, aki minden idejét (a munkára fordítottat is – ami Thompson esetében rengeteg) kreatív önmarcangolással tölti, ezért nem ér rá észrevenni, mennyire felnéznek rá mások. Elég beleolvasni a blogjába, hogy az ember lássa, mennyire nem szállt el a világhírtől. Másrészt ő az az eretnek, aki épp esendősége folytán igazabb tud lenni minden dogmánál. A Blankets az ő nyilvános gyónással felérő visszaemlékezése, középpontban a gyerekkori kiszolgáltatottság éles kontúrú, tárgyilagos rajzával, a tinédzserkor útkeresésének levegőhiányos drámájával, valamint az első szerelem fel- és eltűnésének keserédes, nagykorúsító románcával.

Craig az amerikai közép-nyugat egyik jelentéktelen porfészkében nevelkedett, gumicsizmás tahók és a bibliát betű szerint értelmező szentfazekak közt. (A kelet-európai olvasó nem győz eleget csodálkozni, milyen kicsi a világ.) Utóbbiak közé tartoznak Craig szülei is, akik gyaníthatóan még a többieknél is bigottabbak. A pokollal való ijesztgetés a szülői és tanári gondoskodás szerves része, mert a gyermek üdve mindenekelőtt, de az aggódásból arra már nem futja, hogy észrevegyék, milyen kínok közt telik a kis üdvözült-jelölt élete.

A cingár Craig-et az iskolában naponta elverik és minden elképzelhető módon megalázzák az „erős” nagyfiúk. Isteni vagy másmilyen beavatkozás híján a gyerek az eszképizmus gyermeteg formáival kísérletezik (szökési tervek dédelgetése, alváskultusz), majd kamaszkorára eljut a felismerésig, hogy nincs más dolga a világon, mint minél előbb túllenni rajta. Külön gyötrelem, hogy nem tud védelmet nyújtani nála is éteribb kisöccsének (aki később snájdig neopunk fazonná növi ki magát). A mennyország ígérete tartja benne a lelket, de közben rá kell jönnie, hogy a „vallásos” ifjak sorából is kilóg. Úgy érzi, Isten szemrehányóan néz le minden lépésére.

Gyerekkorának ritka felszabadult pillanatait a rajzolásnak köszönheti – és a kisöcsnek, miután ő is lelkesen becsatlakozik e tevékenységbe. Közösen átrajzolt délutánjaik hallgatólagos szövetséggé avatják kettejük közömbös, kényszerű együttlétét. De ez csak sok év távlatából válik nyilvánvalóvá, Craig életét még jó darabig a magány és a tanácstalanság uralja. A pályaválasztás kényszere (és környezetének egyoldalú ösztönzésmódja) már-már a papnevelde irányába vinné, amikor egy keresztény sítáborban megismerkedik a bájos Rainával, aki szintén outsider, bár nem látszik rajta.

A lánynak elég egy pillantás, hogy bemérje Craig-ben mindazt a jót, amit az magáról feltételezni sem mer. Pár napos együttlétük olyan hatással van a fiúra, mint egy bögre meleg tej a jégmezőn eltévedt árvára. A tábort intenzív, szemérmesen flörtölő levelezés követi, és Craig nemsokára meghívást kap Rainától: látogassa meg pár napra a szomszédos Michigan államban. Ez persze nem olyan egyszerű, ha az ember szülei szó szerint ókori elveket vallanak. De Craig némi ravaszkodás árán végül elindulhat Wisconsin-ból Michigan-be – és többé már semmi nem lesz olyan, mint rég.

A vendégeskedés napjai teszik ki a könyv jelentős részét. Craig-et egy téli tündérmese díszlete meg egy érzelmi-világnézeti kataklizma várja. Ahogy a fagyott hókéreg roppan be a láb alatt, úgy szakad át a fiút elszigetelő láthatatlan burok a lány közelségének hatására. De Craig jelenléte is gyógyír a lánynak széthullóban a családja, helyzete a legkevésbé sem irigylésreméltó.


Raina szülei szintén keresztények, bár Craig felmenőinél idealistább, egyszersmind megtörtebb kivitelben. Megmutatkozik a különbség egyrészt abban, hogy válnak, másrészt hogy Rainának óvodáskora óta van két szellemi fogyatékos mostohatestvére – a szülők örökbefogadással kívánták meghálálni a gondviselésnek saját, egészséges gyerekeiket, családi boldogságukat. Craig látogatása idején a mostohatestvérek papíron már nagykorúak, „apu” és „anyu” pedig már csak cédulák és üzengetés útján érintkezik egymással. Raina felnőtteknek kijáró terheket vállal a család-érzet fenntartása érdekében, bár a helyzet kegyetlen iróniája őt viseli meg leginkább.

A két fiatal fellobbanó szerelmének háttére tehát nem éppen idilli. Craig-nek ellentmondásos dolgokat kell hirtelen megtanulnia: elfogadni saját szexuális késztetéseit (szemben az egyetemes tiltással, amit nevelés címén a fejébe ültettek) és elvonatkoztatni a rajongásától, hogy a felelősségével birkózó embert is látni tudja a lányban. Fel kell fognia, hogy ami történik, kivételesen értékes, de múló pillanat. Ez persze eltart egy darabig, de addig is a pillanat busásan megjutalmazza: miközben odakint nagy pelyhekben hull a hó, Craig Raina ágyában ízelítőt kap a mennyországból. Ugyanaz a Jézus-portré, ami otthon krokodilkönnyeket ejtve, vádlón nézett egy „illetlen” gyerekrajz miatt, most sugárzó arccal gratulál...

Múlik a tél és már semmi sem ugyanaz. Olvad a hótakaró, és a világ – hasonlóan Craig tudatához – új formákat vesz fel. Raina már csak egy hang a telefonban, amely azt mondja: „ne haragudj, másoknak nagyobb szükségük van rám”. Craig a papnevelde helyett a képzőt választja, és pár év múlva megjelenteti Goodbye, Chunky Rice című első könyvét, amit egyesek A kis herceg-hez hasonlítanak. Lényegében a Blankets rejtjelezett, félénkebb előképe, rajzfilmes-állatfigurás köntösben. Rajta van minden valamirevaló képregényes öröklistán.

Thompson csak komplett egységeket ad ki a kezéből, a folytatásosok piacában nem érintett. Manapság Habibi című könyvén dolgozik, valahol az Ezeregyéjszaka határvidékén.

(Image excerpts: Blankets
© 2003 Craig Thompson / Top Shelf Productions )

0 megjegyzés: